Bemutatkozás

Bemutatkozás

2005. évben lehetőség nyílt a térség önkormányzatainak (Gáborján, Hencida, Mezőpeterd, Szentpéterszeg), hogy összefogással saját önerőt felhasználva és Európai Uniós támogatást szerezve szélessávú Internet, kábeltévé és telefon hálózatot építsen ki a településeken. A cél érdekében Kiskörös-menti Önkormányzatok Internetfejlesztő Társulást hoztunk létre, és pályázatot adtunk be a GVOP 2005-4.4.2-es felhívásra, mely sikeres lett.

A sikeres pályázatnak köszönhetően elindulhatott a munka megvalósításához szükséges pályáztatás, tervezés és kivitelezés, és amire a legjobban vágyunk és várunk, a szolgáltatás.

 

Miért is jó ez nekünk?

Mind a négy település teljes területén, minden háztartásban elérhetővé fog válni a szélessávú Internet és a kábeltelevízió szolgáltatás.

Az Internet jelentőségét nemigen kell bemutatni, hiszen ma már életünk részévé vált, segít a tanulásban, a munkában, a munkahely-keresésben, rengeteg információt nyújt, és nem utolsó sorban szórakoztat. És jelentősége csak tovább fog nőni.

A kábeltelevízió révén bepillantást nyerhetünk számos csatorna világába: nézhetjük távoli tájak csodás élővilágát, utazhatunk, zenét hallgathatunk, vallási műsorokat nézhetünk, kisgyerekeink színvonalas meséket láthatnak, visszautazhatunk a múlt eseményeibe, érdekes, jelentős mérkőzéseken szurkolhatunk, és persze a napi történéseket is nyomon követhetjük.

Természetesen a két szolgáltatást egymástól függetlenül is megrendelhetik, nem szükséges mindkettőt előfizetni.